A fizika magyar hangja, aki szertárakból előzte be Európát – Jedlik Ányosra emlékezünk

2025. január 11. 06:41

A zseniális bencés szerzetes földműves családból ért a csúcsra: villanymotorjával, dinamó-elvével beírta magát a tudománytörténetbe, miközben „magyarra fordította” a fizikát.

2025. január 11. 06:41
null
Kovács Gergő
Kovács Gergő

Nyitókép: Országos Széchenyi Könyvtár/Képtár

„Életem hosszú volt, de a munka sohasem fárasztott. Hová kellene lennünk, ha az Isten a munkára való képességet megvonná tőlünk?”

Jedlik Ányos élete egy szegény fiú felemelkedését példázza a tehetség erejével: paraszti származása ellenére ért a tudományos élet csúcsára egy olyan korban, ahol a kitörési lehetőséget csaknem kizárólag az egyház szolgáltatta a szegények számára, ráadásul „nyomulós” sem volt, így 

maradt számára a szerénység, a vallásosság, a legnemesebb nemzeti érzések és a zsenialitás: elég lett a halhatatlansághoz.

 Napra pontosan 225 éve, 1800. január 11-én született Jedlik Ányos, a világ tudománytörténetének nagy alakja.

Tanulás és genetika

Hősünk Jedlik István néven látta meg a napvilágot a felvidéki Szímőn, egy ma is zömében magyarok lakta faluban. Szülei egyszerű földművesek voltak, de komoly áldozatok révén a legjobb iskolákba járatták a fiút: sorsa ekkor és itt dőlt el, a többit megoldotta a jelleme és a tehetsége. István a bencéseknél tanult Nagyszombaton, Pozsonyban, Pannonhalmán és Győrben – az Ányos nevet is a rendben vette fel –, majd Pesten doktorált filozófiából, történelemből, matematikából és fizikából, végül a fizika mellett tette le a voksát, a tudomány nagy örömére. Mindeközben pappá szentelték, így 

a családi élet helyett a összes energiáját a munkába ölhette.

A család minden bizonnyal kedvező géneket, támogató atmoszférát hordozott, ugyanis a magyar kultúra kiemelkedő alakja, 

Czuczor Gergely író és nyelvész Jedlik unokatestvére volt – és barátja és osztálytársa –, 

együtt léptek be a rendbe, együtt haladtak előre.

Jedlik aztán tanítani kezdett: előbb a győri gimnáziumban, később a Pozsonyban, végül a pesti tudományegyetemen, ahol a szabadságharc előtt már dékánnak választották. Akkor már az egész ország ismerte a nevét.

A fizika magyar hangja

Jedlik Ányos ugyan nem politizált, de élénk figyelemmel kísérte a reformországgyűlések vitáit, nem véletlenül: ekkoriban a pesti egyetemen még a latin és a német volt az oktatás nyelve, Jedlik azonban hazafiként a fizika magyar nyelvű tanításának előkészítésén dolgozott. Amikor az országgyűlés elfogadta a magyar nyelv oktatási használatát előíró törvényt,

 elsőként ő szólalt meg magyarul az előadóteremben, 

1845-ben.

Csakhogy volt egy bökkenő: a technikai, műszaki kifejezések hiányoztak a magyar nyelvből, megalkotásuk lényegében nyelvújítói feladat volt. Jedlik újra az unokatestvérével „szövetkezett”: Czuczor Gergely és Kazinczy biztatására számos új fizikai fogalmat alkotott, amelyek aztán meghonosodtak nyelvünkben. Nézzük csak: 

dugattyú, merőleges, tehetetlenségi nyomaték, hullámhossz, kiloliter, kilogramm, légnyomás, szögsebesség

 – ezek a szavak mára természetesen hatnak, de Jedlik előtt nem léteztek, ő találta ki őket!

Professzorként az egyetem épületében, a fizikai szertár mellett lakott: kutatásaihoz maga állította elő az eszközöket, műszereket, sőt, kísérleteiről aprólékos feljegyzéseket készített: 

ha éjszaka eszébe jutott egy ötlet, átment a szertárba,

 hogy kipróbálja azt!

Nem politizált, de fűtötte a hazaszeretet

A forradalom előtt tanulásra buzdító szavakkal fordult a hallgatósághoz 1848 márciusában, de nem jól sült el a dolog, a túlbuzgó diákok még a szertár kulcsát is elvették tőle. Jedlik ekkor a hazafias érzéseit követte:

 beállt nemzetőrnek, őrséget állt, árkot ásott, 

ott segített, ahol épp szükség volt rá – jegyezték föl róla.

A szabadságharc után a tudományos mozgalmak elhaltak, tombolt a magyarságot elnyomó Bach-korszak. Jedlik folytatta, amihez értett: a szertárban kísérletezett. Az 1860-as évektől sorra érték a hazai és nemzetközi elismerések, Németországban tanulmányúton járt, a bécsi világkiállításon kitüntették egyik találmányát 1873-ban. 1878-ban a nyugdíjazását kérte és Győrbe vonult vissza, 

helyét egy 30 éves fiatal vette át a pesti egyetemen: őt Eötvös Lorándnak hívták.

Ezt is ajánljuk a témában

Megelőzte Európát a hátsó udvarból – Jedlik leghíresebb találmányai

Holenda Barnabás így fogalmaz Jedlik-életrajzában: „Fennmaradt írásai alaposabb feldolgozása azt mutatja, hogy a szerény anyagi eszközökkel rendelkező fizikaszertárak csendes munkása 

nemcsak, hogy lépést tartott az európai haladással, de nem egy dologban meg is előzte azt.”

A teljesség igénye nélkül: a „nemzet szertárosa”, a szerény bencés szerzetes alkotta meg a világ első működőképes villanymotorát – ahogy ő nevezte, a villámdelejes forgonyt – amelyet később tökéletesített.

Ő volt dinamó-elv megfogalmazója, de a félreértések elkerülése véget szögezzük le: nem a dinamót, mint villamos gépet találta fel, hanem az öngerjesztés elvét ismerte fel. „Okmányszerűen bizonyítható”, írják a szakirodalom avatott ismerői, hogy Jedlik Siemens és Wheatstone előtt legalább hat évvel felismerte az elvet. Üröm az örömben, hogy bár Jedlik elsőbbsége vitathatatlan, az öngerjesztés elve nem lépte át laboratóriumának határait, így 

a németek Siemenset, az angolok Wheatstone-t tartják a dinamó-elv fölfedezőjének. De mi tudjuk, amit tudunk: Jedlik mindkettőt megelőzte a „hátsó udvarból.”

Korszakalkotónak számító rácsosztó gépe a későbbi színképelemzésnek vált jelentős eszközévé, „csöves villámfeszítője pedig az elektromos áram feszültségének növeléséhez, a magasfeszültség gerjesztéséhez kínált megoldást.”

Itt jegyezzük meg: Jedlik még fiatalon, 1826-ban, 

rendtársainak szánt meglepetésként a szódavizet is feltalálta, megalapozva ezzel a fröccs diadalmenetét.

Mindösszesen 86 találmányát és felfedezését tartják számon. 1895-ben, 95 évesen, matuzsálemi korban halt meg. A géniusz a halálos ágyán sem hazudtolta meg magát. 

„Nemsokára a Teremtő előtt fogok állani, és meg fogom tudni, hogy mi a fény és a villamosság”

 – mondta rendtársainak.

„Villamdelejes forgony”, Magyar Iparművészeti Múzeum
A Jedlik által 1861-ben kigondolt dinamó (Szalóky Albert felvétele)

*

Felhasznált irodalom:

https://rubicon.hu/kalendarium/1800-januar-11-jedlik-anyos-szuletese

https://kepmas.hu/hu/nemsokara-megtudom-mi-feny-es-villamossag-jedlik-anyos-elete-es-talalmanyai

https://web.archive.org/web/20100504060136/http://jedliktarsasag.hu/rola/holenda.htm
https://www.zemne.sk/hu/123-kozsegunkrol/jedlik-anyos-istvan/154-stefan-anian-jedlik

A Magyar Szabadalmi Hivatal honlapja Jedlikről:

https://web.archive.org/web/20100819022858/http://jedliktarsasag.hu/mszh/jedlik.html
 

***

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mekk Elek
2025. január 11. 09:21
Ez egy jó írás volt! Öröm a sok igénytelen firkálmány között.
hegyi1
2025. január 11. 08:53
Ora et labora.
Felix
2025. január 11. 08:39
Jól van ez így, ápoljuk emlékét és vigyázzunk reá, mert a szlovákok már maguknak vindikálják az ő személyét is, de a történelem-lopás a másik oldal szégyene, mi ez ellen úgy védekezhetünk, ha rendszeresen megemlékezünk a nagyjainkról.
horvata
2025. január 11. 08:29
Valóban kivételes személy, kivételes életpálya Méltó társa a XIX. század nagy tudósainak, feltalálóinak. Több nyilvánosságot, több publikációt érdemelne, és itt nem az általánosságokról, hanem a valós (és egyben érdekes) részletekről beszélek. Nincs kétségem afelől, hogy elbírna egy történelmi filmet az élete (persze egy kis "hollywoodi" dramaturgiai tuninggal, hogy érdekes is legyen). Ugyanakkor, amikor így előkerül, mindig bánom, hogy szerzetes, oktató (ami nagyon jó) volt, de mint tudós oly mértékben visszahúzódott a nyilvánosságtól. A villamos szakmában dolgozva fáj látni, hogy a globális ismertsége közel nulla, legalábbis az általánosan használt lexikonokban, szakkönyvekben és az internetes felületeken.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!